2006. július 15.

Shorter Than Danny DeVito!



Jó hírrel szolgálhatok a punkzene hazai rajangótáborának, mert a napokban új lemezzel rukkol elő a magyar Bankrupt együttes! Rocco (ének, basszer, dalok), William (ének, gitár, dalok) és Kicsi (dobok) nem aprózzák el a dolgokat! Illetve ezt talán jelen esetben nem lehet biztosan állítani, mivel az „új számok nagy része másfél percnél rövidebb, innen a lemez címe: Shorter Than Danny DeVito." A feszes tempó viszont kimondottan jót tett a daloknak – mint a lemez grafikusának, már volt szerencsém végighallgatni az anyagot –: sűrűbbek, ütősebbek a szövegek – Rocco ismét aktuális és kényes témákat feszeget! A Bankrupt „harmadik lemezén még az eddigieknél is jobban dominálnak majd a Ramones/Clash/Dwarves/Descendents-féle dallamos punk hatások."
Mivel az előző két lemezük borítóját is magam terveztem, illetve rajzoltam, hallgatva, hogy milyen fejlődésen mentek keresztül a srácok, igyekeztem túlszárnyalni őket! (Mármint az eddigi rajzaimat.) A Bad Hair Day c. második albumukhoz Marylin Monroe rajzokat kértek, de hogy ezúttal sikerült-e DeVitonak „felérnie" a szőke legendához, majd eldöntitek ti – a valóságban biztosan nem! :)
Egyelőre álljon most itt két terv, de amint a kész borítót is bemutathatom, ígérem, nem fogok késlekedni vele!

1 megjegyzés:

Szabó Jenő írta...

nem túl szép ez egy punklemezhez? :-)
vagy ez már a totális lázadás elleni lázadás?